Jer 1,4–10

„Szólt pedig az Úr nekem”.: Ez az igazi elhívás: nem emberektől jön, hanem magától az Úrtól. Felismerem, hogy Ő szól, akkor is, ha embereken keresztül teszi. „Nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként” hallom, aminthogy valóban az (1Thessz 2,13). Az Ő szavának hatalma van. Ezzel teremtett, ezzel hívott el embereket, hogy higgyenek benne, kövessék Őt.

Nekem szól. Amit mond, az rám vonatkozik. Bemutatkozik, hogy megismerjem. Elmondja, mi a panasza ellenem, pl. „elhagytad az első szeretetedet”. Elmondja, hogyan térjek meg. Elmondja, mit kell tennem, mire rendelt, hogyan kell szolgálnom. Megmondja, mit kell mondanom másoknak: az Ő szavát.

Személyre szóló üzenete van, és személyre szóló terve van velem. „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak…”, megvolt az akarata, hogy én az Ő szolgája legyek, és megvolt, hogy mit kell végeznem. – „Ismert engem”: teljesen ismert, úgy, ahogy Dávid is felismeri: „megvizsgáltál és ismersz… messziről érted gondolatomat… látták szemeid alaktalan testemet” (Zsolt 139). Azzal, hogy kijelenti: ismertelek, arról is biztosít, hogy Ő az egyetlen igaz, mindenható, mindentudó Isten, szemben bármi mással, amit körülöttem mások imádnak. Jeremiásnak is így mutatkozik be: körülötted mindenki bálványokat imád, azok nem „ismernek” senkit és semmit, de én ismerlek téged a kezdetektől…

Elhívott megtérésre és elhívott szolgálatra. Nem azért, mintha bennem valami jót talált volna. Nem azért, mert megvoltak hozzá az ismereteim. Mindazt, ami megvolt bennem, Ő adta. Előre elhatározta, hogy fiává fogad (Ef 1,5), és azt is, hogy milyen kegyelmi ajándékokat fog adni, amelyekkel dicsőíthetem Őt – ha engedelmes vagyok és arra használom, amire adta.

„Megszenteltelek”, azaz magamnak különítettelek el – mondja. Elkülönítettelek arra, hogy ne a világhoz igazodj, hanem „változz meg értelmed megújulásával”, tőlem tanulj, tőlem kérdezz, és így ismerd meg az én gondolatomat, akaratomat, szeretetemet… engem. Arra, hogy „Krisztus értelme” legyen benned (1Kor 2,16). Csak akkor fogsz tudni szolgálni.

Elhívott szolgálatra. Jeremiást „prófétának rendelte a népek közé”, arra, hogy a követe legyen, képviselje Őt, rámutasson, hogy mi az igazság és mi a bűn. Minket is „prófétának rendelt”, arra, hogy a követei legyünk, képviseljük Őt. Ha valóban Őhozzá igazodunk és nem a világhoz, akkor mi Őt képviseljük. Krisztust gyűlöli a világ, mert Ő arról tesz bizonyságot, hogy annak a cselekedetei gonoszak (Jn 7,7). Ha Őt képviseljük (az Ő képét viseljük), akkor a magatartásunk élesen különbözni fog a világétól, és ezt a világ nem fogja szeretni. – Jeremiás ellen is „harcolni fognak, de nem bírnak vele” (19. v.), ugyanígy velünk is: csak annyit tehetnek, amennyit Isten megenged. Jeremiást a hagyomány szerint megölték, tehát a „nem bírnak vele” nem azt jelenti, hogy ettől védi meg Isten. Azt jelenti, hogy nem tudják rávenni, hogy feladja a harcot, a hitét, azt, hogy ő Isten embere. Jézus értünk is könyörög, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk.

„Nem értek a beszédhez”: Jeremiás ekkor már tudja, hogy ő Isten embere. Ez a mondat nem ellenállásból hangzik, hanem hirtelen félelemből. De Isten küldi, Nála nem akadály sem a félelem, sem a fiatal kor. Isten biztatja: „ne félj, mert veled vagyok”, és az Ő Igéjét adja Jeremiás szájába. Minden megvan, hogy elindulhasson a szolgálatba – és elindul.

Másoknak is voltak kifogásaik, pl. Mózes – „nem vagyok a szavak embere”, nem tudta, mit kell mondani, „mi a neve” Istennek, „küldj mást” stb., de amikor az Úr mind megfelelt ezekre, akkor ő is elindult. – Csak az az engedetlen, aki ekkor sem indul el. Aki azt mondja, „igen, megyek, Uram”, de nem megy (Mt 21,30).

„Menj, akikhez küldelek; beszéld, amit parancsolok”: ezt az tudja megtenni, aki hívő és engedelmes. Szívesebben mennék másokhoz: hívőkhöz, akik egyetértenek velem, akik ugyanúgy az Urat imádják, mint én… de ha csak hozzájuk tudok menni, akkor kérdés, hogy tényleg az Urat imádjuk-e, vagy csak egymásnak örülünk? – Szívesebben beszélnék másról: emberekről, akikkel kapcsolatban egyetértünk, vagy pl. egy vallásos, de nem hívő embernek arról, hogy „te keresztyén vagy, te már a jó úton jársz”, vagy ha hívőket kell figyelmeztetni valamire, elkerülöm – és ha mások figyelmeztetnek engem, nehezemre esik elfogadni. – Vannak könnyebb utak, ezekkel szemben kell Istennek engedelmeskednem: előbb „hallgatnom, amit Isten parancsol”, azután „beszélnem, amit parancsol”.

„Népek és országok fölé rendellek” – Jeremiás Júda népének hirdeti Isten ítéletét és azt, hogy térjenek meg, de mond próféciákat idegen népekről is, és ezek ítéletesek. Isten a Bíró, ezt kell hirdetnie. Ő a Bíró akkor is, amikor „népek és országok”, az egész világ áll szemben vele. Akkor is, amikor azokat, akik Krisztuséi, „bíróságoknak adják át, helytartók és királyok elé állítják”.

„Gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj” – ahhoz, hogy Isten bennünk és közöttünk felépíthessen valamit, el kell pusztítani azt, ami azzal ellentétes: az önmagam imádatát, a világhoz való ragaszkodást. Kárnak és szemétnek kell ítélnünk mindent (!), hogy a Krisztust megnyerjük. Ez a világra, a teljesen hitetlenekre is vonatkozik: a bálványokat, amiket most imádnak, kárnak és szemétnek kell ítélniük, mert ez nem fér össze Krisztus imádatával. Nekik maguknak kell elítélniük ezeket, mi hiába mondjuk nekik, hogy „dobd ki, mert ez utálatos”. Lehet, hogy kidobja, de továbbra is vágyni fog rá, vagy más bálvány foglalja el a helyét. Azt kell látniuk rajtunk, és hallaniuk tőlünk, hogy Krisztusban vagyunk, aki minket is szabaddá tett, és őket is szabaddá teheti – minden bálványtól, fogságtól, és az Ő szolgáivá lehetnek.

Isten minket is elhívott szolgálatra, arra, hogy bizonyságot tegyünk Krisztusról. Ebben a mi biztatásunk az, hogy „én veled vagyok”, és az, hogy a végén ezt hallhatjuk majd: „jól van, jó és hű szolgám…”.

Jer 7,23

„Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!”